Egyéb szolgáltatások |
További szolgáltatások, melyek nem feltétlenül tartoznak a közös képviselethez, mégis ügyfeleink részére magától értetődően segítséget kívánunk nyújtani és egyben lehetőséget biztosítani, hogy minden a társasház működtetésével kapcsolatos szolgáltatást igénybe vehessenek. ˇ Épülettakarítás, ˇ zöldkert program, ˇ pályázatírás, ˇ esetenkénti kapcsolatfelvétel jogi szakemberrel, ˇ humán gondolatok.
Különösen is fontos a ház tisztántartása, tehát a takarítás. Ez a legtöbb társasházban megoldott, de nem mindenhol elégedettek maradéktalanul. Évek óta együttműködünk több takarító vállalkozóval, akiknek felkészültsége, lelkiismeretessége, kiváló munkatársaik és nem utolsó sorban kedvező áraik vonzóvá teszik munkájukat. Lakókörnyezetünk minősége visszahat életminőségünkre is. Nem is hinné az ember, hogy mennyire befolyásolja mindennapjai minőségét az a néhány perc, amíg a lakásajtótól, a kapuig elhalad oda és vissza, nap, mint nap. Egy átlagos, vagy netán átlag alatti lakókörnyezetből való munkába indulás, vagy az onnan érkezés jelentősen ronthatja a napunkat. Ezért kiemelt fontosságú, hogy az adott körülmények között a ház környezete, belvárosias környezetben az udvar zöld és otthonos legyen. Adjon lehetőséget a kiülésre, a közösségi élet gyakorlására. Napjaink elidegenedő világában a szép környezet már önmagában bizalmat áraszt, jókedvre derít és annak hatására bátrabban szólítja meg egyik ember a másikat. Ugyanakkor ez a nem is olyan apróság az ingatlanok piacképességét igen csak növeli, tehát nem holt beruházás a már előbb említetteken felül sem. E program keretében bátran ajánljuk azokat a kertészeti szakembereket, akikkel szintén évek óta kapcsolatban vagyunk és munkájuk, hozzáértésük nem csupán a biológiai, de a lelki környezet építését is jelenti. Számos esetben a társasházak nem képesek maguk megbirkózni a felújítási, modernizálási feladatok anyagi terheivel. Az előbbiekben már felvázolt elő takarékosság mellett akadnak pályázati lehetőségek. E pályázatok sikere sok esetben azon múlik, hogy milyen volt a beadott pályázat. Sokszor tapasztalni, amikor már nem egy kerületi, vagy fővárosi szintű pályázat beadásáról van szó, olyan nehézségekkel kell szembenézni, melyek meghaladják Cégünk, akár a házakban lakó egyébként sok esetben felkészült tulajdonosok képességét. Minden specializálódik, így a pályázatírás is. Ennek okán az elmúlt években sikerült jó kapcsolatokat kialakítani olyan pályázatírókkal, akik sikerrel vették az akadályokat. Óhatatlanul is belekerül olykor-olykor még a legbékésebb társasház is helyzetekbe, melyeket leginkább kalamajkának nevezünk és szükséges, hogy az összekuszálódott dolgokat, jogi szakember oldja meg. Bár az ilyenek első pillanatra mindig költségesnek tűnnek, a tapasztalat azt mutatja, hogy azokban az ügyekben, ahol a jogi szakember hamar megoldást talál, anélkül azokból némely házak évek múltán sem tudnak kivergődni s kiderül, hogy az olcsónak tűnő dolog az igazán drága. Humán gondolatok témakörben semmi különöset nem kívánok előadni azon kívül, amit minden társasházban élő ember nap, mint nap megtapasztal. Nevezetesen, hogy sok esetben nehéz együttműködni egy egész tulajdonosi közösségnek. Bár az érdekeik azonosak, azokhoz vezető elképzelések sokfélék. Magyarán számos helyzet adódik, amikor vélt, vagy akár valódi érdekellentétek alakulnak ki egy-egy tulajdonosi közösségen belül. Jobbára ezek a dolgok megoldhatók a Társasházi Törvény megfelelő paragrafusainak az alkalmazásával. Magyarán az egyszerű, minősített, illetve az egyhangú döntések által vezethető egy társasház. Ám, aki társasházban lakik az jól tudja, hogy ez nem mindig van így. Nagyon rögös út vezet a békességhez és az a békesség pedig sokszor igen törékeny. E békesség megteremtése és e békességnek a megőrzése érdekében is kifejtem tevékenységemet. Ezért igyekszem élő és rendszeres kapcsolatban lenni mindazokkal, akik igénylik azt. Az érdekellentétek során olyan, hogy mindenkinek száz százalékosan teljesedjen az elképzelése, természetesen nem lehetséges, de az optimális megoldásokra lehet és kell is törekedni! E megoldások munkálásában magam is tevékenykedek, hiszen egy egyet akaró tulajdonosi közösséggel sokkal könnyebb feladatokat, döntéseket végrehajtani. E feladatomban különösen is segít speciális (poszt)humán alapvégzettségem. |
Probitász Társasházkezelés Budán |